Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Szabó Zoltán festő

1929 - 2014

A Képzőművészeti Főiskolán, ahol Fónyi Géza, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Gráber Margit és Raykai György voltak a tanárai, 1958-ban fejezte be tanulmányait, majd kevéssel később megkapta a legtehetségesebb fiatal művészek támogatására alapított hároméves Derkovits ösztöndíjat. A hatvanas évek második felében rövid ideig a Kilencek művészcsoporthoz csatlakozott, részt vett közös kiállításaikon. 1969-ben Munkácsy-díjjal értékelték művészetét, ezt követően 1970-ben rendezte meg első nagy, gyűjteményes kiállítását a budapesti Ernst Múzeumban. 1976-ban a Műcsarnokban lépett önálló kiállítással a közönség elé, amelynek anyagát Kecskeméten, Szegeden és Vácon is bemutatta. Még ebben az esztendőben a szolnoki Damjanich Múzeum rendezésében bemutatja műveit az észt fővárosban, Tallinnban. A Szolnoki Galériában és a győri Műcsarnokban 1977-ben rendeznek tárlatot munkáiból. Ugyanebben az évben Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazzák alkotói pályafutását. Kiállításai közül emlékezetesnek bizonyultak az 1983-ban Tihanyban, 1984-ben Németországban megrendezett tárlatok. 1987-ben ismét az Ernst Múzeum rendezett gyűjteményes tárlatot alkotásaiból. A közönség elismerését, szakmai megbecsültségét bizonyítja, hogy háromszor a Szolnoki Festészeti Triennálén, 1996-ban pedig Hódmezővásárhelyen nyert fődíjat. Alkotóerejét, művészetének gazdagságát bizonyítja sgraffitoja Regölyben, Sátoraljaújhelyen, Jánoshalmán és Tiszaeszláron. Nagykőrösön és Borsodnádason kerámiamozaikot, Bajára muránói mozaikot készített, Bácsalmáson márvány mozaik őrzi emlékét. Több gobelin tervét sikerült megvalósítani. Angyalföldi Szabó Zoltán eredeti, a maga útját járó alkotóművész volt, aki felelősséget érzett azért, hogy tapasztalatait és ideáit megossza másokkal. Még gyermekként élte át a második világháború borzalmait, és a megtapasztalt szenvedés ábrázolása egész pályafutásán elkísérte. Bibliai tárgyú alakjai az emberiség útkeresését jelenítik meg, arra emlékeztetve a nézőt, hogy mindannyian összetartozunk, sorsunk és egymás iránti felelősségünk elválaszthatatlanok egymástól.

Szabó Zoltán (1929-2014): Mezőn

499x700 mm
lavírozott tus,papír,
jelzés balra-jobbra lent: Szabó Z.

Ár: 90.000 HUF

Szabó Zoltán (1929-2014): Mezőn

22. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2017. 09. 25

Bullet

Szabó Zoltán (1929-2014): Mezőn

Részletek

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram