Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Fodor József festő-grafikus

1935 - 2007

Festő, grafikus. A szegedi tanárképző főiskolán tanult 1954-58-ig. Mesterei Füstös Zoltán, Vinkler László, Major Jenő, Kopasz Márta. 1971-ben és 1981-ben megkapta az Alföldi Tárlat nívódíját Békéscsabán, 1974-ben és 1994-ben a vásárhelyi Őszi Tárlat nívódíját, majd 1984-ben a Tornyai-plakettet. 1976-ban a hatvani Tájkép Biennálé bronzdiplomája, 1989-ben a Csongrád Megyei Tanács alkotói díja lett az övé. 1965 óta a mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola alapító tagja és egyik vezetője. 1976-1998 között a mártélyi művésztelep és vásárhelyi kollektív műterem vezetője. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének választmányi tagja. Rusztikus festői stílusa oldottabb foltfestés irányába alakult. Egyéni kiállításai voltak a többi közt Budapesten, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Pécsett. Csoportos kiállításokon vett részt a Magyar Nemzeti Galériában több ízben, a Műcsarnokban, művei eljutottak Németországba, Franciaországba.

Fodor József (1935-2007): Kazlak

15x32 cm
olaj, farost,
jelzés jobbra lent: Fodor

Ár: 50.000 HUF

Fodor József (1935-2007): Tokai impressziók

27x100 cm
Olaj, farost,
Jelzés balra lent: Fodor

Ár: 120.000 HUF

Eladott
Fodor József (1935-2007): Kazlak

24. MŰVÉSZETI ÁRVERÉS 2018. 03. 29 Bálna Budapest

Bullet

Fodor József (1935-2007): Kazlak

Részletek

Kikiáltási ár: 26.000 HUF

Leütési ár: 26.000 HUF

Fodor József (1935-2007): Kazlak

4. Online árverés 2020. 08. 26-30.

Bullet

Fodor József (1935-2007): Kazlak

Részletek

Fodor József (1935-2007): Kazlak

29. MŰVÉSZETI ÁRVERÉS 2019. 06. 06. Csonka János Múzeum

Bullet

Fodor József (1935-2007): Kazlak

Részletek

Kikiáltási ár: 30.000 HUF

Fodor József (1935-2007): Kazlak

Boda 9. Online árverés 2021. 09. 07-12. Kiállítás időpontja Szeptember 6-Szeptember 12-ig

Bullet

Fodor József (1935-2007): Kazlak

Részletek

Kikiáltási ár: 26.000 HUF

Fodor József (1935-2007): Kazlak

20. Online Művészeti Árverés 2023. november 17. 17:00 - November 27. 19.00

Bullet

Fodor József (1935-2007): Kazlak

Részletek

Kikiáltási ár: 22.000 HUF

Fodor József (1935-2007): Mártélyi tél

22. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2017. 09. 25

Bullet

Fodor József (1935-2007): Mártélyi tél

Részletek

Fodor József (1935-2007): Pannónia

22. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2017. 09. 25

Bullet

Fodor József (1935-2007): Pannónia

Részletek

Fodor József (1935-2007): Tokai impressziók

2. Online kamara árverés 2021. 12. 17. 10h -12. 20. 19h

Bullet

Fodor József (1935-2007): Tokai impressziók

Részletek

Kikiáltási ár: 80.000 HUF

Fodor József (1935-2007): Tokai impressziók

17. ONLINE MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2022. 11. 30. Szerda 16:00 - 2022. 12. 05. Hétfő 19:00

Bullet

Fodor József (1935-2007): Tokai impressziók

Részletek

Kikiáltási ár: 80.000 HUF

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo