Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Gerzson Pál Munkácsy Mihály-díjas festőművész

1931 - 2018

Gerzson Pál 1931. január 25-én született Hirden. Édesapja, Gerzson István állatorvos, édesanyja Eőry Mária. A hét testvér között Gerzson Pál volt a legidősebb. Az apa kezdetben Pécsett tevékenykedett, majd 1940-ben családjával Nagykárolyban telepedett le, ahol járási állatorvosként működött, majd röviddel ezután, 1942-től Ungváron megyei állatorvos volt. A háborús viszontagságok elől a család először Ógyallára, majd 1945-ben Kőszegre került. Gerzson Pál itt, Kőszegen végezte el a gimnázium felső tagozatát, és itt tett érettségi vizsgát is. Művészi tehetsége már a középiskolás évek alatt megmutatkozott: két alakalommal is díjat nyert országos rajzpályázaton. 1949-ben Budapestre ment, és megkezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol először Kmetty János osztályába került. Két év után rövid ideig Pór Bertalan tanítványa volt, majd Domanovszky Endre, végül Hincz Gyula volt a mestere. Első művei 1952-ből maradtak fenn. 1953-ban rajztanárként szerzett diplomát a főiskolán, és Cinkotán kezdett tanítani. Ekkor megházasodott: felesége Kovács Mária lett. Három gyermekük született (1954-ben, 1957-ben és 1958-ban), akik közül Gerzson Péter (Budapest, 1957. augusztus 17.) szobrászművészi pályát futott be. 1955 és 1960 között önálló művészként dolgozott – 1956-ban a budapesti József utcában kapott műtermet –, majd Hincz Gyula meghívására a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára lett, ahol 1974-ig tanított. Művészetében döntő fordulatot hozott az 1959-es hódmezővásárhelyi művésztelepen való munkálkodása, majd az 1961-es Szovjetúnió-beli tanulmányútja, ahol az Ermitázs modern anyaga nagy hatással volt rá. Az 1960-as évek végétől a legfontosabb mozzanat művészetében a szigligeti alkotóperiódusok megnyílása, a balatoni táj által ihletett képek megalkotása. Ekkor fordul művészete az elvonatkoztatás, az absztrakció felé, amely erőteljes kolorizmussal párosulva haláláig meghatározza művészetét. Alkotói munkásságát – amely számos önálló kiállítás megrendezésével és csoportos kiállításon való szerepléssel dokumentált – végigkíséri a művészpedagógusi tevékenység: kezdetben általános iskolában tanított, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán másfél évtizeden át, később a Magyar Képzőművészeti Főiskolán több mint két évtizeden át nevelte tanítványait. Rendkívül aktív művészetszervezői tevékenységet is kifejtett: több művésztársaság tagja, esetenként alapítója volt, míg a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökeként a rendszerváltás utáni években, 1992 és 1999 között dolgozott. A Magyar Művészeti Akadémiának 1992-től a 2008-ban bekövetkezett haláláig volt tagja. Számos műve lelhető meg magyarországi köz- és magángyűjteményekben. Hagyatékát családja őrzi és gondozza. Az életrajzot összeállította: Wehner Tibor [2014]

Gerzson Pál (1931-2008): Rembrandt parafázis

290 x 220 mm
Akvarell papír, 
j.j.l.: Gerzson 80.

Ár: 90.000 HUF

Gerzson Pál (1931-2008): Rembrandt parafázis

V. Online grafikai aukció 2023. 05. 02. - 2023. 05. 08.

Bullet

Gerzson Pál (1931-2008): Rembrandt parafázis

Részletek

Kikiáltási ár: 65.000 HUF

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo