1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Hajómérnöki Karán diplomázott. 1959-ben Kirakatrendező és Dekoratőrképző Szakiskola; 1965–1967 között Párizs, École des Beaux Arts. Szellemi mestereinek Marczell Györgyöt és Hamvas Bélát tartja. A Magyar Festők Társasága és a Szinyei Merse Pál Társaság tagja. Az 50-60-as évek fordulóján a hivatalos művészetpolitikai kényszerek ellenére új életre kelt avantgárd mozgalmak résztvevőjeként, a Hamvas Béla köré gyűlt fiatal művészek csoportjának tagjaként önálló utat járó művész volt. Célja, hogy az érzelmektől fokozatosan, tudatosan megszabadulva az intellektuális, filozófiai-metafizikai értékek felé törekedve intuitív, induktív módon egyetemes összképet teremtsen. A 60-as évek elején sajátos relief stílust alakított ki elképzelései megvalósítására, ezzel a módszerrel kizárólag négyzetes formátumú, szigorú szerkezetű műveken dolgozik 1965 óta. Felszabadító hatást gyakorolt rá párizsi tartózkodása alatt a Musée de l’Homme magyar népművészeti anyagának megismerése. E gazdag anyag adja azt az erkölcsi felismerést, erőt, amelyet Halmy kifejezni igyekszik, egyszerre magyar, lokális kötődésű és egyetemes érvényességű műveivel. A plasztikus rétegekkel felépített kompozíciók egyszerre ötvözik magukba a festészet és a szobrászat lehetőségeit, kiemelt hangsúlyt adva az abszolút értékként szerepeltetett fénynek. Alkotói magatartásának egyik jellemzője, hogy nemcsak az ősi, univerzális formakészlet személyiségének szűrőjén át való szintetizálására, de annak megújítására is törekszik.
1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)
Tel: 06 (1) 784 5852
Mobil: 06 (20) 519 0891
E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni
Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00