Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Szabó Lajos Festő

1927 - 1995

A Felvidéken, a Garam kis ága, a Perec-patak mellett, Léván született 1927-ben, munkás csalásban. Apja kőcsiszológyári vasmunkás volt. Tehetségére először középiskolai rajztanára, Kraumann Erik figyelt fel, és indította el a művészi pályán. Az átvészelt háború után, 1945-ben érkezett a romos Budapestre. Itt fejezte be középiskolai tanulmányait, közben a Csepeli Vasgyárban dolgozott, hogy magát fenntartsa. A munkásokkal kialakított barátsága életre szólóvá szövődött. A művészi elhivatottsággal együtt elkötelezte magát a szocializmus ügye iránt is. A Képzőművészeti Főiskolára kerülése után egy ideig még a vasgyárban dolgozott. Munkácsi Mihály díjas festőművész. 1946-ban a Népi Kollégiumi Mozgalom pártfogásába vette. Ettől fogva csak a tanulásnak szentelhette az energiáját, mert a szűkös, de biztos megélhetést szavatolta a NÉKOSZ. A főiskolán Boldizsár Iván, Burghardt Rezső, Kandó László, Pór Bertalan, Kmetty János voltak a mesterei, Szőnyi Istvánnak pedig tanársegédje volt. 1950-ben állami ösztöndíjjal a Krakkói Művészeti Akadémián Trarancewski professzor vendégnövendéke volt.

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo