Kiss Roóz Ilona Kerámikus

Kiss Roóz Ilona kétszeres Munkácsy-díjas keramikus, érdemes művész, a naiv-népies stílus kiváló képviselője 5 éve, 2010. április 5-én halt meg. 1920. december 11-én született Szatmárnémetiben. Kislánykorában a városi vásárokon találkozott a környékről bejáró, vásározó fazekasok forma- és színvilágával. A fehérgyarmati iskolában kezdett rajzolni, majd 1929-től Budapesten tanult, és kapta az indíttatást ahhoz, hogy kerámiával foglalkozzon. 1936-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskola kerámia szakára, ahol Orbán Antal és Ohmann Béla voltak a tanárai. 1941-ben végbizonyítványt, 1943-ban kitüntetéses oklevelet kapott. A háborús évek alatt és után egy pincét bérelt műteremként, és Gádor István tanársegédeként dolgozott a főiskola kerámia tanszékén. 1952-ben önálló művész lett, alkotásai eladásából élt. Az edénykészítés során megtanulta a korongozást, ezzel a technikával nemesen egyszerű, könnyed figurákat tudott készíteni. Ezt követően a mázazás technikáját finomította, az addigi élénkebb színű mázakat visszafogottabb színvilág váltotta fel, majd a máz fényével foglalkozott. Az 1960-as évekre alakult ki stílusa, amely országszerte széles körben tette ismertté a nevét, és amellyel iskolát teremtett a magyar kerámiaművészetben. A hazai kézműves és fazekas hagyományba ágyazódó kisplasztikáit, murális alkotásait nyugalom, derű, humor, vidám színvilág jellemzi. Az anyag adta lehetőségek határain belül minden alkotását mesélőkedv, biztos kezű jellemzés, játékos dekorativitás határozza meg. Edényeket, figurális jelenetekkel díszített korongolt tálakat, gyertyatartókat, önálló és kettős-hármas figurákat, épületkerámiákat készített, munkássága bizonyos mértékig rokonságot mutat Kovács Margit művészetével. "Én meg- és felismerhető figurákat formázok. Nem absztrahálom őket a felismerhetetlenségig. Engem talán a formák jellemeznek inkább, valójában edényformákat készítek, minden figurám korongolt, az edényformák pedig igazából emberi formák" - vallotta művészetéről. Első kiállítása 1947-ben volt az Iparművészeti Múzeumban többekkel együtt, első önálló bemutatkozására pedig 1961-ben a Csók Galériában került sor. Több hazai város mellett Bécs, Zürich, Offenburg közönsége egyéni, Bukarest, Moszkva, Prága, Stockholm, Róma, London, Varsó tárlatlátogatói csoportos kiállításokon láthatták munkáit. 1987-tól 2000-ig állandó kiállítása volt Egerben, 2000-ben életmű-kiállítása nyílt az Iparművészeti Múzeumban. Több más elismerés mellett 1956-ban és 1962-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Munkásságáról több film is készült (Harmónia, Miért szeretem a színházat, Élni és szeretni tanít, Derűsre mintázva).