Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Károlyi Ernő Festő

1923 - 2016

Festő. A budapesti Iparrajziskolában kezdte tanulmányait, utána Kmetty János szabadiskoláját látogatta. 1946-51 között a Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat. Berény Róbert, Pór Bertalan és Szőnyi István növendéke volt. Az 50-es évek első felében a legszigorúbb neoakadémizmus világában nevelkedett. Tanulmányúton járt több kelet- európai országban, Franciaországban és Itáliában. 1964-ben a Fényes Adolf Teremben, 1972-ben a Mednyánszky Teremben, 1988-ban Ernst Múzeumban, 1997-ben a Duna Galériában és a Szinyei Szalonban, több vidéki városban és Németországban mutatta be alkotásait. Korai alkotókorszakában posztimpresszionista tájakat, csendéleteket és életképeket festett, majd a 60-as években Picasso, Braque, Delauney művészetének tanulságait kamatoztatva a festői elvonatkoztatás felé fordult. Utazásainak élményeit és emlékeit posztimpresszionista felfogású,olajjal festett város- és tájképsorozatokon örökítette meg. Emellett 80- as évektől lírai absztrakt és absztrakt expresszionista szemléletű, érzékeny színvilággal komponált, geometrikus és amorf alakzatokat szintetizáló, erőteljes elvont festészetet teremtett. Kollázsokkal , intarziatervekkel is szerepelt kiállításon. Munkái helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában és több vidéki képtárban.

Tárgyak

Károlyi Ernő (1923-2016): Cím nélküli

60 x 85 cm
Olaj, farost,
j.b.l.: Károlyi

Ár: 160.000 HUF

Aukciók

37. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Cím nélküli

Ár: 75.000 HUF

7. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Cím nélküli

Ár: 210.000 HUF

55. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Dunai táj

Ár: 38.000 HUF

91. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Falusi udvar

Ár: 80.000 HUF

22. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Napfelkelte

Ár: 36.000 HUF

20. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Napfelkelte

Ár: 36.000 HUF

57. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Napfelkelte

Ár: 36.000 HUF

56. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Piacra menet

Ár: 70.000 HUF

102. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Porta Ostiense Róma

Ár: 60.000 HUF

70. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Porta Ostiense Róma

Ár: 60.000 HUF

18. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Porta Ostiense Róma

Ár: 60.000 HUF

18. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Porta Ostiense Róma

Ár: 60.000 HUF

7. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Tengerparti részlet

Ár: 80.000 HUF

94. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Tengerparti részlet

Ár: 110.000 HUF

49. tételKárolyi Ernő (1923-2016): Tengerparti részlet

Ár: 110.000 HUF

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 11:00 - 19:00
Szombat: 10:00 - 14:00
Vasárnap-hétfő: ZÁRVA

facebook instagram