Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Istókovits Kálmán festő-grafikus

1898 - 1990

Festő, grafikus. 1920-ban Bécsben, 1921-ben Milánóban kezdte művészeti tanulmányait. 1922-27 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Csók István, Rudnay Gyula és Dudits Andor voltak a mesterei. 1928-ban Ferenc József koronázási jubileumi ösztöndíját nyerte el, 1929-30-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült. Balló Ede-díjat és Zichy Mihály grafikai-díjat kapott, Budapest külön rézkarc, fametszet és vízfestmény díjával tüntette ki. Tagja volt a Benczúr Társaságnak, a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének, valamint a Magyar Arcképfestők Társaságának. 1922-től kiállító művész, az országos kiállítások állandó szereplője volt. Olaszországban, Franciaországban járt tanulmányúton. Még a főiskola előtt, a pécsi művésztelepen ismerkedett meg Rudnayval. Itt sajátította el a rézmetszés technikáját. Elsősorban grafikái jelentősek. A 20-as évek második felétől női portrékat, vallásos és történelmi tárgyú képeket, zsánereket, tájképeket is festett. Egy olajképét a római Galleria Moderna vásárolta meg, Rómában és Velencében három rézkarca az olasz király tulajdonába került. Munkáit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a bajai Nagy István Képtár.

Tárgyak

Istókovits Kálmán (1898-1990): Építkezés

250x250 mm
rézkarc,papír, keret nélkül,
jelzés jobbra lent: Istókovits Kálmán

Ár: 22.000 HUF

Istókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

35 x 50 cm
olaj, karton
jelzés balra lent: Istókovits K.

Ár: 130.000 HUF

Aukciók

61. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Dombos táj

Ár: 25.000 HUF

25. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Építkezés

Ár: 0 HUF

27. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

Ár: 90.000 HUF

33. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

Ár: 0 HUF

181. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

Ár: 60.000 HUF

74. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

Ár: 0 HUF

72. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

Ár: 90.000 HUF

32. tételIstókovits Kálmán (1898-1990): Tiszai halászok

Ár: 60.000 HUF

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 11:00 - 19:00
Szombat: 10:00 - 14:00
Vasárnap-hétfő: ZÁRVA

facebook instagram