Diósy Antal Festő, grafikus, illusztrátor, gobelintervező.

Művészeti tanulmányait az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végezte 1910-14 között. Itt Körösfői Kriesch Aladár volt a mestere, aki mellett később tanársegéd is lett. 1930-ban elnyerte a Székesfőváros Akvarell-díját, 1932-ben és 1938-ban az Állami Akvarell-díjat, 1935-ben ő volt a Balaton akvarellpályázat győztese. Az 1937-es Párizsi Világkiállításon a magyar pavilon éttermének freskóiért Grand Prix-vel jutalmazták, 1939-ben New Yorkban aranyérmet nyert a Nemzetközi kiállításon, 1940-ben Milánóban a VII. Nemzetközi Iparművészeti kiállításon szintén aranyérmet. 1942-1949 között a Magyar Iparművészeti Főiskola festészeti szakán tanított. 1965: Munka Érdemrend arany fokozat; 1971: Munkácsy-díj; 1977: érdemes művész. Az első világháborúban haditudósítóként rajzok sokaságát készítette. Az 1920-ban megalakult Cennini Társaság egyik alapító tagja, utóbb a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének alelnöke. 1923-tól 1927-ig külföldön élt. Pályafutása első felében több monumentális díszítőfestői feladatot oldott meg. Gobelinterveit felesége, Nagyajtay Teréz műhelyében kivitelezték. Újságrajzolói, bélyegtervezői tevékenységet is kifejtett, de elsőrendűen akvarellista volt. Túlnyomórészt portrékat, táj- és városképeket festett.