Serge Delaveau 1911. január 30-án született a franciaországi fípernayhen. Nyomdásznak tanul, de jó rajzkészsége, formaérzéke révén egész fiatalon litog ráfus, vésnök lesz, különböz nyomdatechnikai anyagok metszésével foglalkozik. A festészet iránti érdeklődése ezekben az években tudatosul, múzeumokban, szabad iskolákban tanul, 1939-ben csoportos kiállításon mutatkozik be a közön ségnek. 1940-ben német hadifogságba esett, több sikertelen szökési kísérlet után csak 1945-ben tud visszatérni Párizsba. Litográfusként, reklámgrafikusként dol gozik, rendszeresen fest, végigjárja Európa nagy múzeumait, számos csoportos kiállításon szerepel. 1968-ban öt alföldi magyar fest — Holló László, Baranya Sándor, Bényi László, Berényi Ferenc, Félegyházi László — montreuil-i tárlatát viszonzó fran cia festők társaságában Delaveau is kiállít hazánkban. Franciaországban ekkor már elismert alkotó, hiszen 1950-től rendszeresen szerepel a párizsi szalonok bemutatóin. Ezek közül a tárlatok közül a legjelentősebb)" a modern művészetek múzeumában tartott bemutatkozása (1960). 1978-ban Stuttgartban volt kiállítása, 1983-ban a Szolnoki Művésztelepen, a következ évben ugyanitt és a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, 1985-ben Cháteaurouxban, Gargilesse-ben (közép franciaországi városok) majd 1986-ban Szolnokon és Gargilesse-ben állított ki. Közben — évtizedeket felölel időben — Hollandiában, Portugáliában, Spanyol országban, Afrikában, a Szovjetunióban, Kínában és Németországban utazgat, fest. A francia kritikusok — különösen az utóbbi évtizedekben — igen elismerő en vélekednek Serge Delaveau festészetéről. Pierre Mazars, a Figaro vezet kri tikusa Delaveau festészetének poézisét dicséri, Róbert Vrinat az emberábrázo lás őszinteségét, nagyszerűségét méltatja, Jean-Paul Caracálla pedig — többek között — Delaveau színvilágának sajátosságaiért lelkesedik. Számos festészeti díj jelzi Delaveau munkásságának elismerését: Prix de Saint-Affrique (1966), Prix Populiste (1969), Prix Deverin (1978), Grandé Médaille de la Ville de Mantes (1979), Médaille d' argent du Sálon des Artistes francais (1980), Médaille d'ordu Sálon des Artistes francais (1982), Prix du Musée Luce (1982), Prix Cyrille Besset (1986).
1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)
Tel: 06 (1) 784 5852
Mobil: 06 (20) 519 0891
E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni
Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00