Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Tallós Prohászka István Festő

1896 - 1974

Tallós Prohászka István (Somorja, 1896. nov. 8. – Újrónafő, 1974. nov. 10.): festő. Apja Somorján asztalos volt. ~ maga választotta a Tallós előnevet. 1919-ben tűnt fel rajztehetségével, amikor a 13. vörös honvéd gyalogezredben harcolt a Tanácsköztársaság védelmében. Több mint kétszáz rajzot és vízfestményt készített a harcokról mint ezredrajzoló. Az 1920-as évek elején a bp.-i Iparművészeti Iskolában, közben több hónapig Berlinben is tanult. Tanulmányainak befejezése után, 1924-ben visszatért szülővárosába. A somorjai első évek termését 1928-ban Pozsonyban önálló kiállításon mutatta be. Képeinek témája a csallóközi m. parasztok élete. A falu társadalmi életének jelentős mozzanatait naturalisztikus stílusban örökítette meg (Földosztás, Földnyúzó, Földéhség stb.). A következő évben a bp.-i Nemzeti Szalonban mutatkozott be. Somorján műtermében rendezett kiállítást iparművész feleségével, Lauer Máriával együtt. Részt vett a Sarló-mozgalom szociográfiai kutatóútján a Garam völgyében. A következő években Pozsonyban és Kassán állított ki. 1947-ben áttelepült Mo.-ra és Mosonmagyaróvárott folytatta alkotó munkáját. Hetvenedik születésnapja alkalmából Somorján 1966-ban rendezett kiállítással tisztelgett szülővárosa a művész előtt. Mosonmagyaróvárott 1969-ben rendezett jubileumi kiállításán egész életművének keresztmetszetét mutatta be 1919-től 1969-ig. Halála után Somorja városa a Helytörténeti Múz.-ban ~-emlékszobát rendezett be a művész képeivel. Jéghordás című műve a prágai Modern Galériában van. Különös egyéniségét tükrözi az 1931-ben megjelent „IG” című könyve. – Irod. Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón (Košice-Kassa, 1931); Szalatnai Rezső: T. P. I. (Művészet, 1965. 7. sz.).

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo