Olcsai Kiss Zoltán Szobrász

1914-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Várday Szilárd osztályában tanult egy évig. 1953: Munkácsy-díj; 1959: Kossuth-díj; Szovjet honvédő háború emlékérme; 1965: Munka Érdemrend arany fokozata; 1969: érdemes művész; 1970: Emlékérem Budapest felszabadulásának 25. évfordulójára; 1978: Munka Vörös Zászló Érdemrend; 1980: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj. Az I. világháborúban az orosz frontra került, itt hadifogságba esett (1915, Szibéria). Ezekben az években színházat szervezett, amelynek díszleteit maga tervezte, festette. 1919-ben a Vörös Hadsereg magyar alakulatának katonája, majd politikai tisztje volt. 1921-1923 között Bécsben, Prágában élt, és több magyar emigránssal (így Bernáth Auréllal) együtt elefáncsont kisplasztikák faragásával foglalkozott. E kisplasztikai műfajt tovább művelte Párizsban, ahová 1923-ban emigrált. Egy 1928-as párizsi kiállítását követően megbízást kapott a Sèvres-i Porcelángyártól, hogy porcelán és biscuit dísztárgyakat tervezzen. Párizsban folytatta kényszerűen abbamaradt képzőművészeti tanulmányait, és csatlakozott a progresszív művészeti mozgalmakhoz. Tagja volt a Forradalmi Írók és Művészek Szövetségének (Association des Écrivains et des Artistes Revolutionaires) – a szervezet bábjátékcsoportjában dolgozott. 1945-ben visszatért Budapestre. 1946-ban munkások számára képzőművészeti szabadiskolát (XII. ker., budai szabadiskola) szervezett, s eközben első köztéri megbízásként Ságvári-domborművet tervezett. 1947-1949 között bábfilmek készítésével, rendezésével foglalkozott. 1949-1951 között a csepeli szabadiskolában tanított, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola professzora volt. Az 50-es évek elejétől szobrászként működött, folyamatos állami megbízásokat vállalt. Így készültek el többek között a Népstadion melletti sportolószobrok, a Kerepesi temető munkásmozgalmi parcellájának Mártír-emlékműve [Körner Józseffel, László Péterrel] (1958-1959), amely egy három alakból álló allegorikus szoborcsoport, vagy a Ludovika téri Tanácsköztársaság-emlékművön Kun Béla domborműves alakja (1966). E megbízások mellett nagy számban ké-szülő kisplasztikái közül a Don Quijotét (1970), a Hortobágyi emléket (1976) és a Bugyonnijt (1977), plakettjei közül a Híd c. sorozatot említjük. Munkáin tanárainak és szellemi mestereinek (Maillol, Uitz Béla) hatása érezhető. Műveire egyfajta zártság, összefogottság, letisztultság jellemző. Munkáit eszmei igényesség, formai sematizálás, a mintázás expresszív módszere jellemzi, amely révén elsősorban köztéri alkotásaiból szuggesztív erő árad (jellemző példája ennek a Kerepesi temetőbeli Mártíremlékmű).