Bernáth Aurél Festő

Pályájának kezdete Nagybányához kötődik, ahol Thorma János és Réti István voltak a mesterei. 1921-től Bécsben, 1923 és 1926 között Berlinben élt. Külföldi tartózkodására az avantgárd művészettel való rokon gondolkodás nyomta rá a bélyegét. Bécsben alkotta meg a már Magyarországon 1920-ban elkezdett híres "Graphik"-mappáját, melynek ihletésében valószínűleg egyik művészbarátjának, az expresszionista Schadl Jánosnak is szerepe volt. Berlinben a Der Sturmmal került kapcsolatba, melynek galériájában 1922-ben és 1924-ben kiállított. A bécsi és berlini években alakította ki erősen absztraháló stílusát, melyre a romantikus expresszionizmus, a kubisztikus térformálás és a primitív művészet leegyszerűsítő formaképzése egyaránt jellemző volt. Hazatelepedése után újra felszínre törtek festészetében a mélyen gyökerező nagybányai tradíciók, hogy ettől kezdve ismét a látványhoz, mint elsődleges művészi kiindulóponthoz igazodjék. Meditatív és fanyar lírával átszőtt piktúrájában költői sugallatú tájképek, megdöbbentő erejű portrék születtek, önkéntelenül is igazolva ezzel a posztnagybányai festészet belső átélésen alapuló természetszeretetét, emberi elmélyülését és a valóság átszellemítésének képességét. Az ötvenes években sokalakos falképeket is festett. Tanári munkássága, melyet csaknem négy évtizeden keresztül folytatott a Képzőművészeti Főiskolán, éppoly jelentékeny volt, mint művészeti írói tevékenysége, melynek szépirodalmi értékű önéletrajzi trilógiája is része.