Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Gábor Jenő Festő grafikus

1893 - 1968

Képzőművészeti tanulmányait 1911 és 1915 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, mesterei Edvi Illés Aladár és Zemplényi Tivadar voltak. A főiskola elvégzése után rajztanárként dolgozott Gyergyószentmiklóson, Liptószentmiklóson, Körmöcbányán és Szakolcán. 1919-ben Pécsre költözött, ott ismerkedett meg az akkori Bauhaus stílus képviselőivel is. (Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Molnár Farkas, Weininger Andor) Műveiben ennek hatása érződik e korszakában. A festészet mellett a pécsi főreáliskolában majd a Széchenyi István Gyakorló Gimnáziumban rajztanár volt. Első képein inkább a tájábrázolás (Pécs környéki tájképek), az emberi testek (aktok) a dominánsak, stílusuk expresszív-kubisztikus jellegű. 1926-ban Párizsban, 1931-ben Berlinben járt tanulmányúton. Ez utóbbi tanulmányútja hatását a kollázssorozata mutatja. 1937-ben újra Párizsban járt tanulmányúton. Ez a korszak művészetének gazdag korszaka volt, a francia útjára festményeiben a gazdag színvilág emlékeztet. A 30-as évektől kezdve szürrealisztikus hatások figyelhetőek meg festményein. Szívesen festett munkásokról, bohócokról, sportról képeket. 1939-ben a Nemzeti Szalonban állította ki képeit. 1941-ben Szegedre költözött, ahol a Baross Gábor Gyakorló Gimnázium tanára lett. A Szegeden készült festményei oldottabbak, fellazultabbak, mint előtte. 1947-ben Budapestre költözött, részt vett 1948-ban a Kulturális Minisztérium freskópályázatán (II. díjat kapott képeiért, munkásábrázolására I. díjat). Még ugyanebben az évben közös kiállítást szervezett a Képzőművészek Szabadszakszervezeténél Aszódi Weil Erzsébettel. 1955 után elvont kifejezésmódokat kutatott (Martyn Ferenc hatása). 1959-ben az Ernst Múzeumban Klie Zoltán, Járitz Józsa, és Csillag István társaságában állított ki. 1963-ban a Janus Pannonius Múzeumban, Pécsett volt gyűjteményes kiállítása, ekkor életműve jelentős részét a pécsi Modern Magyar Képtárnak adományozta. 1964-ben a Baranyai Képzőművészek Kiállításán állították ki képeit a Siklósi várban. 1966-ban visszaköltözött Pécsre és haláláig ott lakott. 1966-ban a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményes kiállítást rendezett festményeiből. Halála után 1969-ben Moholy-Nagy László és kortársai, Szent István Király Múzeumban szervezett kiállítást képeiből Székesfehérváron, majd 1971-ben a Janus Pannonius Múzeum is. 1993-ban a Műgyűjtők Galéria, a Balassi Galéria Budapesten, valamint az Antikart Képkereskedés, Pécsen rendezett kiállítást festményeiből. Az Új Művészek Egyesületének (UME) és a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának tagja volt. Tanítványa volt Gyarmathy Tihamér és Lantos Ferenc.

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo