Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Barcsay Jenő Festő, grafikus

1900 - 1988

1924-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Vaszary János és Rudnay Gyula növendékeként. 1926-27-ben Párizsban, 1929-30-ban Rómában dolgozott ösztöndíjasként. Első gyűjteményes kiállítását 1922-ben rendezte az Ernst Múzeumban. 1945-től 1974-ig főiskolai tanár. Pedagógiai munkásságának tanulságait foglalta össze több idegen nyelven is megjelenő "Művészeti anatómia" és "Ember és drapéria" című könyveiben. 1925-től kiállító művész. Munkáit az Ernst Múzeum az Ernst Múzeumban, a Tamás Galériában, a Nemzeti Szalonban mutatta be, és 1929-ben, majd 1964-ben szerepelt a Velencei Biennálén. 1929-től nyarait Szentendrén töltötte, ahol az ódon hangulatú kisváros főleg barokk kori építészeti emlékeivel, szelíd hajlatú dombjaival festészetének egyik kiapadhatatlan ihlető forrása lett. Kezdetben monumentális hatású figurális képeket, később, főleg Szentendre ihletésére, a konstrukciót erősen hangsúlyozó tájképeket, majd geometrikus absztrakt kompozíciókat festett. Hosszú pályája során kialakított jellegzetes stílusát a szigorú szerkezet és a mély tüzű kolorit nagyszerű egysége határozta meg. Következetes művészi útja, nagy hatású tanári munkássága Barcsay Jenőt a magyar művészet kiemelkedő alakjává avatja.

Barcsay Jenő (1900-1988): Dunaközi táj

23. MŰVÉSZETI AUKCIÓ 2017. 11. 20.

Bullet

Barcsay Jenő (1900-1988): Dunaközi táj

Részletek

Barcsay Jenő (1900-1988): Fák

IV. Online grafikai aukció 2023. 02. 02. - 2023. 02. 08.

Bullet

Barcsay Jenő (1900-1988): Fák

Részletek

Kikiáltási ár: 16.000 HUF

Barcsay Jenő (1900-1988): Fák 1923.

23. ONLINE Művészeti Árverés ( 2024. Március 18., hétfő 17:00. - Március 24., Vasárnap 19:00)

Bullet

Barcsay Jenő (1900-1988): Fák 1923.

Részletek

Kikiáltási ár: 14.000 HUF

Barcsay Jenő (1900-1988): Tájkép

23. ONLINE Művészeti Árverés ( 2024. Március 18., hétfő 17:00. - Március 24., Vasárnap 19:00)

Bullet

Barcsay Jenő (1900-1988): Tájkép

Részletek

Kikiáltási ár: 16.000 HUF

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo