Beszélgetés Vojnits Richárd festőművésszel

Pályája kezdetén számos alkalommal járt tanulmányúton Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban. Mi fogta meg leginkább?
Prado, Uffizi, Luvre…beálltam a száz méteres sorokba, megnéztem sok mindent. De sokkal inkább kielégített a nyugati kultúrához való kapcsolódás vonzásában az utca. A kültér. Az utca embere, a sikátorok, kültéri szobrok, árkádok, és a mindebben lévő jövés-menés volt mindig a fő vágyam és elfoglaltságom.

Hogyan talált rá a saját hangjára, amivel meg tudja ragadni mindezt?
Először, még a Désiben szénnel festettem, festményszerű grafikákat készítettem. Nem kellett volna, zsákutca volt. Van egy ilyen mondás a festőknél, grafikusoknál: Ha már nagyon ügyes vagy a jobb kezeddel, fogd bal kezedbe az ecsetet meg a szenet. Ezt kellett csinálnom. El kellett kezdenem színeket használni. El kellett kezdenem rücskös, rusztikus, durva felületekre dolgozni. Látni, hogy veszi ki magát a festék, és milyen hatásokat fejt ki. Magam jöttem rá mindenre.

Miből merít, mivel indul az alkotás?
Látok egy falfelületet, ami töredezett, vásott, ócska, kilátszik a tégla, vagy odafröccsentek valamit, vagy egy felületet leöntök feketekávéval. Nem biztos, hogy olajfestékkel kell festeni. Bármivel lehet létrehozni bármit. Ez sarkall.

Mesél még kicsit a folyamatról, hogyan jut el az üres farosttól a kész képig?
Szeretem a festőkést, amióta festek, szinte csak farostlemezen dolgozom. Persze akadnak nehézségei, a csontenyvezés, megvetemedik, stb. Mindenütt kép van, így festve, úgy festve, és mindig volt bennem egy ilyen fajta kutatási vágy, hogy megkeresni az egyedül üdvözítő alkotói módszert. Nos, nincs ilyen módszer. Visszaszedéses módszerrel, fehérből kitörléssel, karcolással is lehet alkotni. Az a lényeg, hogy mi van alatta. Mert mindig van alatta valami. Előző egy kép, tíz kép, vagy több kép. Van, hogy egymásra festem őket, vagy újrakezdem az egészet, van, hogy csak egy lazúros réteget húzok rá, halványan sejlik alatta az előző. Ez visszaadhatatlan, hogy épül egy kép. Mindegyiknek más története van.

A kiállításon láthatunk majd jópárat, milyen munkákra számíthatunk?
A legtöbb kép az elmúlt 3-4 évben készült, főleg az absztrakt, ami egy ideje nagyon foglalkoztat. A képeimnek van egy súlypontja, és nagyon gyakran használom centrumként, figyelemfelhívóként, általában a középtájon lévő fekete, fehér, vagy kékes árnyalatú sötét és sárgás, vagy aranyos árnyalatú fehérnek az ütköztetését.

Hogyan tekint ezekre a képekre?
Szívesen megmutatom őket, de közben korbácsolom is magam. Mert ezeket már ötven éve meg kellett volna festeni, és már egészen máshol lenni. Marcel Duchamp után hova menjünk innen már? Csak visszafelé fordulhatunk Tiziano felé. Egyáltalán mit nevezhetünk még festészetnek? Bernáth Aurél festőművész megfogalmazása, találónak érzem: azt nézi a saját képein, hogy Tiziano-tól visszatekintve az még festészet-e?

Gyorsmenü