Beszélgetés Kovács Tamás Vilmossal

Még festek! Ezt a címet adta az október 17-én megnyíló kiállításának a Boda Galériában. Hogy érti: még?

Majd’ tíz éve nem csináltam kiállítást. A legutolsó megnyitón körbenéztem, és azt láttam, mindenkinek tudom a nevét. Egyetlen külsős ember sem volt ott. Akkor azt mondtam, ez volt életem utolsó kiállítása. Boda Péter most nagyon kedvesen rávett egy kiállításnyi anyag elkészítésére, kicsit hálás is vagyok neki, mert rengeteg képet el se kezdtem volna, ha nincs ez a felkérés.

Ezen a kiállításon csupa új munkáját láthatjuk majd, igaz?
Nagyon sok kiállításom volt, külföldön is legalább 10-15, de még olyan nem volt, hogy kétszer szerepelt volna egy képem. Minden kiállításra mindig új anyagot készítek. A megnyitótól rettegek, azt nem szeretem. De a kiállításnak egy nagy előnye van, hogy steril környezetben látom a képet, falon. Úgy jobban látom, hogy milyen lett a kép. Egyébként, ami nagy bánatom a magyar művészeti életben, hogy döbbenetes: harminc éve volt utoljára országos kiállítás. Nagyon fontos lenne nekem, meg a többi kollégának, hogy lássam a képem a többi között. Hogy funkcionál a képem, vagy nem funkcionál? Él vagy döglött?

Alakok, figurák, karakterek - hogy nevezi a festményein szereplőket?
Emberek. Első pillanattól kezdve megveszekedetten figurális festő vagyok. Már 18 évesen sem tudtam mit kezdeni az absztrakt művekkel. Egyszer egy kedves újságíró azt mondta, figuratív absztrakt festő vagyok. Lehet, hogy igaza van. Nem tudom megfogalmazni, miről szólnak a képeim. Ha el tudnám mesélni, költő lennék.

Számíthatunk faragott képekre is, mesélne kicsit erről a technikáról?
Ez onnan indult, hogy faszobrász végzettségem is van. Többnyire hársfával dolgozom, és pontosan olyan anyagokkal és technikával alapozom és festem le, mint ahogy 1400-ban tették az oltárképekkel. Aztán a legvégén az egész méhviasszal van lekenve, amitől kap egy bársonyos fényt.
Önnek nincs is civil élete, hanem mindenestül festő, ezt jól gondolom?
Művészetet csinálni nem lehet másodállásban, nyolcórás munka után. Műbalhét lehet, művészetet nem. Akkor tudok festeni, illetve akkor eredményes, amikor nem tudom, mit csinálok. Kell hozzá egy belső intuíció. Nagyon nehezen kezdek el festeni. Két óra legalább, néha három, mire egyáltalán el tudom kezdeni. Egyszer csak ott vagyok, mint ahogy nem veszem észre, mikor álomba merülök, nem tudom, mikor alszom el. Hát ez is egy ilyen dolog. Aztán festek. Másnap megnézem: hát ezt ki csinálta? Meg mi ez? Első pillanattól kell a ráhangolódás. Először ösztönös volt, aztán rájöttem, hogy enélkül nem megy nekem. A művészet nem egy attrakció, hanem egy nagyon intim dolog. Hogy nagyon pontosan megfogalmazzam, a művész az nem próféta, a művész ugyanúgy meglát mindent, mint amit a többi ember, csak neki van arra képessége, hogy kiemelje a közegből, és átélhetővé tegye a többi ember számára.

Gyorsmenü